2009. február 3-án az European Aquaculture Technology and Innovation Platform (EATIP) találkozóját a belgiumi Gentben tartották meg, ahol a Szent István Egyetem munkatársai, a nemzeti Platform képviseletében: dr. Urbányi Béla szakmai vezető és Trenovszki Magdolna munkatárs, valamint dr. Váradi László, a HAKI főigazgatója képviselték a hazai Platformot.
A kiutazás célja volt, hogy a hazai Magyar Halgazdálkodási Technológiafejlesztési Platform jelenlétével jelezze azon szándékát, hogy részt kíván venni az EATIP munkájában, valamint aktív közreműködésével képviselje a hazai, és Közép-Kelet-Európai halgazdálkodó és haltenyésztő szervezeteket.
Az ülésen mintegy százan vettek részt az európai akvakultúra különböző területeiről. A megjelent résztvevők közül 60%-ban cégek, szervezetek, nemzeti platformok képviselői (pl.: Viking Fish Farms Ltd., Skretting, Scottish Salmon Producers Organisation), 40%-ban kutatási és oktatási intézmények (pl.: Hellenic Centre for Marine Research, Ghent University, Norwegian University of Science and Technology) vezetői vettek részt a rendezvényen.
A következő országok képviselték magukat a találkozón: Norvégia, Dánia, Belgium, Hollandia, Franciaország, Portugália, Görögország, Írország, Egyesült Államok, Olaszország, Spanyolország, Oroszország, Lengyelország, Izrael, Magyarország.
Az EATIP a 36 Európai Technológia Platform egyike, amely abban különbözik a legtöbb más platformtól, hogy külső támogatás nélkül jött létre és önálló jogi személyként működik (Belgiumban bejegyzett non-profit szervezet). Így a szervezet alapvetően tagdíjat fizető tagokból áll.
A találkozón az alábbi döntések és határozatok születtek:
- Tematikus Területek (Thematic Area) és a Bizottság (Board of Directors)
A Tematikus Területek munkáját Torgeir Edvardsen (SINTEF Fisheries and Aquaculture, International Projects and Consulting munkatársa, Norvégia), az EATIP bizottsági tagja koordinálja. A Tematikus Területeket 2007-ben alakították ki a következő témák szerint:
- Termékminőség, élelmiszerbiztonság és egészségügy (Product quality and human safety and health)
- Technológia és rendszerek (Technology and systems)
- Biológiai életciklus menedzselés (Managing the biological lifecycle)
- Fenntartható takarmánytermelés (Sustainable feed production)
- Környezettel való integráció (Integration with the environment)
- Tudás menedzsment (Knowledge management)
- Vízi állatok egészségügye és jólléte (Aquatic animal health and welfare)
A találkozó célja, hogy az egyes Tematikus Területek (TT) beszámoljanak kitűzött terveikről és bemutassák az eddig végzett tevékenységeiket.
A TT munkacsoportok vezető munkatársai bemutatták annak a munkának a helyzetét, amely az európai akvakultúra jövőképének és hosszú-távú kutatási programjának kidolgozásához járul hozzá az EATIP programjának megfelelően. A beszámolók alapján úgy gondoljuk, hogy egyes TT-k már jól kidolgozott vázlat alapján működnek és hosszú-távú kutatási stratégiát vázoltak fel magának (pl.: 1. TT, 3. TT, 6. TT), illetve van olyan TT, ahol éppen csak elkezdődött a munka (2. TT, 7. TT).
Összefoglalva a tapasztaltakat és „érzéseinket” elmondható, hogy részesei lehetünk egy kezdeményezésnek, amiben minden eszközt meg kell ragadni, hogy érdekeinket érvényre juttassuk. Azonban tisztában kell lenni azzal a szomorú ténnyel, hogy az európai akvakultúra szerveződés, és ennek képviselői könnyedén elfeledkeznek a ponty centrikus halgazdálkodással foglalkozó tagországokról, fejlesztési programokban csak marginálisan szerepeltetik a régiót, - ami azért Európa egy jelentős édesvízi halgazdálkodási potenciálját jelenti. Viszont, ha nem veszünk részt ezeken a rendezvényeken, és nem „emlékeztetjük” folyamatosan a döntéshozókat létezésünkről és tevékenységünkről, akkor valóban a perifériára sodródunk. Erre kitűnő apropót ad a nemzeti Platform, melyet regisztráltak és figyelembe vesznek, és ez lehetőséget biztosít a hazai haltenyésztési érdekek markáns képviseletére.
|